Egyesületünk kiadásában megjelent Ferdinandy György: Fekete karácsony című kötete

fekete-karacsony-ferdinandy-gyorgyMenekülttábor, húszezer menekülő fiatal, forradalom. Ez a könyv története három szóban, de ennél lényegesen több a tartalma. 1956 őszén, a vérbefojtott forradalom után, közel kétszázezer menekült hagyta el az országot. Közöttük húszezer diák. Az ő sorsukat követik nyomon ezek az első személyben megírt történetek. A menekülttáborokban, az első idők keserves próbálkozásai után, a hontalansággal való egyre véglegesebbnek tűnő szembesülések éveiben. A családalapítás? Az idegen asszony és a magyarul nem beszélő gyerekek? Mindebből vajmi keveset örökített meg a magyar irodalom. „Mik voltunk, mit akartunk, mielőtt a semmibe hulltunk”? Ferdinandy Györgynek, „mióta csak útnak indult, minden lépése hazafelé vezetett.” /Ciro Alegría/. Harminc év története, egy olyan író szemével, aki végigszenvedte ezt a három keserves évtizedet. De lehetséges-e a hazatérés? Vagy 1956 száműzöttje véglegesen egy idegen világban fejezi be az életet? Ezzel a kérdéssel fejeződik be a száműzöttek története.
„A kiadványt az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja”

 

 

 

1956_emlekev_logo_rgb_0

 

Egyesületünk gondozásában megjelent Reisinger Attila: A Lajta menti forradalom című könyve

a-lajta-menti-forradalom-reisinger-attilaEgyesületünk támogatásával a Magyar Napló Kiadónál megjelent Reisinger Attila: A Lajta menti forradalom című könyve.
1956. október 26-án számos vidéki városban sortüzek dördültek, összesen több száz áldozatot és több ezer sebesültet követelve. Mosonmagyaróváron az akkor „zöld ávós”-ként emlegetett határőrök lőttek a tömegbe. A forradalom 60. évfordulója alkalmából megjelenő, két kisregényt tartalmazó kötetben négy áldozat nézőpontjából, hitelesen ismerhetjük meg a sortűz körülményeit.

„A kiadványt az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja”

 

 

 

 

 

1956_emlekev_logo_rgb_0