rendezvények

Irodalmi estet szervezünk a Magyar Széppróza Napja alkalmából

A Magyar Írószövetség, a  FOKUSZ Egyesület és a Magyar Napló Kiadó szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a  MAGYAR SZÉPPRÓZA NAPJA alkalmából  a Három generáció – megalázottság és a kitaszítottság a magyar prózában  című IRODALMI ESTre február 12-én, hétfőn 18 órakor a Magyar Napló Könyvesboltba. (1085 Budapest, József krt. 70.)

Program:

  • Dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész előadása Oláh János prózájáról
  • Részletek Oláh János írásaiból Kakasy Dóra színművész előadásában
  • Papp Dénes és Majoros Sándor olvassák fel írásaikat
  • Dr. Molnár Krisztina irodalomtörténész és Zsiga Kristóf kiadóvezető beszélget a szerzőkkel

Az Irodalmi Magazin rendhagyó irodalomórája Kecskeméten

Egyesületünk szervezésében rendhagyó irodalomórát tartott  2017. május 22-én az Irodalmi Magazin szerkesztője Réger Ádám, a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai számára az Írók a katedrán című programsorozat keretében.

A rendhagyó irodalomórák sorozatának egyik állomása az idei tanévben a régi hagyományokkal bíró kecskeméti Kodály-iskola volt. Dobozy Eszter Igazgató Asszony meghívására a Magyar Napló Irodalmi Magazin című folyóiratának csapata tartott rendhagyó órát az iskola 6. évfolyamos diákjainak számára Gárdonyi Géza életművéről. A magazin szerkesztője, Réger Ádám izgalmas előadása mellett Tallián Mariann színművész hegedűjátéka és Lázár Balázs színművésszel közös átélt előadása és a kuriózumnak számító vetített képanyag révén lehetőség nyílt arra, hogy az órán résztvevő közel 150 tanuló változatos módon ismerje meg az adott témát. A patinás épület dísztermében a közreműködők a fiatalokat közös éneklésre buzdítva adták elő a Gárdonyi szereztet Fel nagy örömre! című templomi éneket.

 

A politikusok politizáljanak, a civilek civilizáljanak!

A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány a magyar polgárok véleményének figyelembevételével, több szakértő, illetve lengyel barátaink közreműködésével készítette el a Civil Etikai Kódexet. A CÖF célja a kezdeményezés kiszélesítése az európai országok civil közösségei felé, hogy minél több szakember, civil szervezet együttműködésében létrejöhessen egy konszenzusos európai civil etikai kódex. Ennek érdekében, újabb lépésként november 22-én egy napos Nemzetközi Civil Etikai Konferenciát tartott a CÖF-CÖKA és a FOKUSZ Egyesület Budapesten. A magyar előadókon kívül tíz európai ország is képviseltette magát a konferencián.

Tovább

Nemzetközi Civil Etikai Konferencia 2013 Budapest – Videó

Vajon hol helyezkedik el a modern demokratikus társadalmi rendszereken belül a civil társadalom? Milyen szerep jut a civil szférának az általános közjó, a demokrácia és a szabadság újrateremtésének folyamatában? Hogy viszonyul a kereszténység a civil szférához, illetve diktálhat-e bármiféle erkölcs egy művésznek? – többek között ezekre a kérdésekre is keresték a válaszokat a múlt héten megrendezett Nemzetközi Civil Etikai Konferencián., melynek előadásaiból készítettünk egy rövid válogatást.

Tovább

A nagy utazás Krakkóba – Videó

Jaroslaw Kaczynskivel ünnepeltek a magyar civilek, lengyelek ezrei hallgatták végig Krakkóban Csizmadia László beszédét és kiáltottak fel többször: “Viktor Orban”, majd “ruszkik haza”. Kaczynski és Csizmadia hitet tett a nemzetek önrendelkezésén alapuló patrióta Európa mellett. Bayer Zsolt a Gazeta Polska főszerkesztőjével tartott tartott sajtótájékoztatót, Oláh János és a Magyar Napló szerzői lengyel-magyar irodalmi estet rendeztek. A hat busznyi magyar civil közül sokan már harmadszorra jöttek, barátságok is szövődtek már a lengyel testvérklubok tagjaival. Videótudósítás a CÖF krakkói útjáról!

Tovább

Krakkói ünnep magyar civilekkel – képgaléria

Jaroslaw Kaczynskivel, a Jog és Igazságozság pártja elnökével, a lengyel ellenzék vezérével ünnepelte együtt a lengyel függetlenség kikiáltásának 95 éves évfordulóját november 11-én az a közel félezer civil, aki a Civil Összefogas Fórum (CÖF) szervezésében látogatott Krakkóba. Kaczynski mellett Csizmadia László, a CÖF alapító-szóvivője is felszólalt a megközelítőleg tízezer ünneplő előtt, akik többször is hangosan és kitartóan skandálták európai példaképük, Orbán Viktor nevét, illetve a “polak-wegier, dwa bratanki”, azaz “lengyel-magyar, két jó barát” ismert szállóigét.
Tovább